Hunvald bűntársai lettek a VII. kerületi szocialisták
A hetedik kerületi szocialisták tovább éltetik a Gyurcsány-korszakot: nemcsak falaznak, hanem bűntársaivá is váltak a milliárdos ingatlanpanama miatt börtönben ülő MSZP-s polgármesternek és SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnöknek. Vattamány Zsolt, a helyi Fidesz-frakció vezetője annak kapcsán mondta ezt, hogy a városrész szocialistái sorozatosan akadályozzák, hogy a képviselőtestület Gál György mandátumának megszüntetéséről határozhasson.
Dátum: 2009-12-16 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:19.528447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vattamány tájékoztatása szerint a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülést december 30-án kívánja megtartani a szocialista városvezetés.
"Felszólítjuk őket, hogy ne próbálják meg elszabotálni ezen ülés határozatképességét" - mondta a politikus, aki szerint "világos" az MSZP-sek célja: mindent meg akarnak tenni annak érdekében, hogy ebben a ciklusban már ne lehessen választást tartani.
Vattamány hangsúlyozta: a voksolást 2010. április 1-je utáni időpontra már nem lehet kiírni.
Elmondta: ahhoz hogy a választást meg lehessen tartani, legkésőbb január első felében ki kell azt írnia a választási bizottságnak, először azonban a képviselő-testületnek meg kell hoznia a mandátum megszűnéséről szóló döntését.
Mint megjegyezte, "ezt a döntést halogatják a szocialisták, ezért húzzák az időt minden áron és minden eszközzel".
Vattamány azt mondta: "ha a szocialisták valóban a kérdés mielőbbi megoldásában lettek volna érdekeltek, akkor eddig két dolgot is tehettek volna: időben megtartják a rendes ülést, illetve nem az egyik lehető legtávolabbi időpontra hívják össze a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülést".
A helyi szocialisták korábban addig trükköztek, míg elérték, hogy Hunvald György a börtönben is tovább kapja fizetését, most pedig azért trükköznek, hogy mint korábban Gyurcsány, el tudják venni az emberektől a választás lehetőségét - jelentette ki.
Vattamány Zsolt szerint a hetedik kerületi embereknek joguk van képviselőt választani, és a helyi szocialisták ettől az alkotmányos joguktól akarják megfosztani őket.