Május 2. és a szabadság
1990 május másodikán tették le esküjüket első alkalommal szabadon választott magyar országgyűlési képviselők az Ország Házában, emlékezett Deutsch Tamás a Polgári Majális második napján. Martonyi János, Surján László és Bába Iván az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseket beszéltek meg a jelenlévőkkel május 2-án a Fidesz Polgári Majálison.
Dátum: 2003-05-02 21:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:02.394099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éljen az első szabad május másodika!
Deutsch Tamás 1990 előtt keserű tréfaként hallottuk, amikor azt mondták: ez egy szabad ország, a szabad emberek azt csinálnak, ami nekik tetszik - emlékezett Deutsch Tamás. 1990 május másodikán azonban megalakult az első szabad országgyűlés, - akkor, mint a harmadik legfiatalabb képviselőnek neki jutott az a megtiszteltető feladat, hogy előmondja az eskü szövegét. Új korszak kezdődött itt akkor, a szabad Magyarország új korszaka.
364 nap múlva a szabad Európa jöhet végre Magyarországra. Azt követően, hogy nemzeti szabadságunk felszámolásával a szabad Európát elkergette a diktatúra Magyarországról. Deutsch Tamás köszöntője végén a Kossuth rádió szignáljára emlékeztetett: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
Európa érzelmi kérdés
Délután szabadegyetemmé változott rövid időre a hajógyári sziget, amikor Udvarhelyi Tibor, a HírTV munkatársának vezetésével Martonyi János, Surján László és Bába Iván beszélgettek az Európai Unióról. A beszélgetés végén a közönség kérdéseire válaszoltak az unióval foglalkozó politikusok.
Martonyi János rámutatott: mindenkinek személyes élménye van az Európai Unióval kapcsolatban. Érzelmi kérdésnek nevezte Magyarország uniós csatlakozását, és rámutatott: ezért hiteltelen arról beszélni, hogy nyithatunk-e Bécsben kávéházat. Személyes története 1957 tavaszára nyúlik vissza: akkor azt olvasta az akkori lapokban, hogy megalakult az Európai Gazdasági Közösség és az európai atomenergiával foglalkozó hivatal. Magyarországon akkoriban épp börtönbe vitték az embereket, perek folytak és vér. Édesapja akkor az egységes Európáról beszélt neki, hozzátéve: ő már nem fogja megélni ezt, talán a fia. Martonyi János rámutatott: ha az 1956-os forradalom és szabadságharc nem bukik el, már rég az Európai Unió tagjai lehetnénk.
Arra kérte az Orbán-kormány külügyminisztere az embereket, hogy ne ábránduljanak ki az unióból akkor sem, ha a következő években nem lesz zöldebb a fű, nem lesz minden érezhetően jobb.
Sírni a határon
Surján László, akit a Fidesz európai uniós megfigyelőnek választott az elkövetkező egy évre, szintén 1957-re emlékezett. Tavasszal édesapja egy vastag borítékot kapott egy igazolvánnyal, és azt mondta neki: lesz még nemzeti ünnep az ő kandidátusi címvédésének napjából, 1956 október 23-ából.
Ezt követően megköszönte mindazoknak, akik részt vettek a népszavazáson - akár igennel, akár nemmel -, és azoknak, akik nem vettek részt rajta. Surján László rámutatott: mindenkinek a cselekedete fontos volt Magyarország számára, annak ellenére, hogy ő személy szerint igennel voksolt, és a Fidesz is e mellett állt ki. Nem engedhető meg azonban, hogy felosszák az országot az igenek és a nemek mentén.
A nemzet határokon túli újraegyesítésével kapcsolatban egy osztrák barátja, Andreas Kohl, az osztrák parlament elnökének történetét mesélte el. Amikor Kohl hazautazik szülőhelyére, Dél-Tirolba, akkor látja: az autók hogyan száguldanak ott, ahol korábban határ volt. Ő azonban megáll, mert a szeme tele van könnyel. Surján László rámutatott: egyszer, nemsokára ugyanez történhet meg vele és Martonyi Jánossal, amikor hazautaznak szülővárosukba, Kolozsvárra.
Motozók és kormányaik
Bába Iván arra emlékezett, hogy még 1988-ban is meztelenre vetkztették, megmotozták, bőröndjét kipakolták, amikor Svájcba utazott, hogy ott az 1956-os magyarok alapította Becsületadó Alapítvány ösztöndíjasaként tanuljon. Visszaérkezésekor, ugyanennek az évnek őszén szintén átvizsgálták. Akkor, Hegyeshalomnál érezte először, hogy ennek véget kell vetni, és milyen jó lenne normális európai polgárként élni. Paradox helyzetnek nevezte Bába Iván, hogy ma, amikor az Unió tagjai leszünk, ugyanazok kormányoznak, akiknek az egykori motozók dolgoztak.
Magyarország újraegyesítése
Újhelyi István a beszélgetést a regionális kérdésekre irányította, Gömör megye példáját említvén, amelyben Miskolc regionális központtá válhat. Azt is elmesélte, hogy egy eisenstadti kollégája szerint sokkal könnyebb lesz Sopronba menniük, és örömmel látják majd, hogy Sopron válik régiójuk központjává.
Bába Iván elmesélte, hogy gyermekkorát Ózd közelében, de a Felvidéken töltötte Tornalján, és 1961-ben járt először a határ innenső felén. Végre valóban geopolitikai, gazdasági szempontok mentén alakulhat majd a kisebb régiók sorsa, és nem kell majd határokkal foglalkozni. Így egyesülhetnek majd a határvárosok is, amelyekről kevés szó esett az elmúlt évtizedekben. Példaként Balassagyarmatot említette, amelynek néhány utcája a határon túlra került, de a határok megszűnésével - bár nem közigazgatásilag, de - ismét egy város jöhet létre.
Mint Nógrád megyei képviselő Surján László szintén a regionális központokról beszélt. Rámutatott, hogy náluk az idősebb embereket még Losoncra vitték katonának, és a környék központja várhatóan újra Losonc lesz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy 26 olyan kisebb Ipoly-híd van romokban, amelyeken a két világháború közt még közlekedtek az emberek. Ezek újra fognak épülni, és a legrövidebb utat fogják jelenteni az egymáshoz közel fekvő települések közt.
Egy '90-es évek elején lezajlott konferenciát felidézve Martonyi János elmondta: nem mindenkinek tetszett akkoriban, hogy Magyarország a határokon átívelő újraegyesítésre akarja felhasználni az uniós csatlakozást. Azonban leszögezte, ez a magyarok egy sajátos, különös szempontja, olyan, ami egyik tagország számára sem játszik ilyen szerepet. Rámutatott, Kárpátalját leszámítva nagyon hamar tagok lesznek a határon túli magyarok, ezért különösen nagy figyelmet kell fordítani a kárpátaljai magyarok támogatására. Ugyanis az összetartozás a legfontosabb feladatunk, és egyben felelősségünk.
Gőg és demagóg fiai
A pályázati pénzek elosztásáról szólva egybehangzó véleményeket hallhattak az érdeklődők. Surján László rámutatott, hogy a SAPARD-pályázatokat a legjobban pályázó uniós országok is csak 80-85 százalékban tudják teljesíteni. Ennek fényében érthetetlennek tartja, hogy a kormány miért nem fogadta el a költségvetési támogatást. Leszögezte: emiatt az intézményeknél még fontosabb kérdés az, hogy mi van a felelősök fejében. Le kell tehát cserélni ezeket a fejeket, és erre már 2004 nyarán, az uniós választásokon mód nyílik. Azokat az embereket, akiket nyugodtan lehet Gőg és Demagóg fiainak nevezni. Az a gőg, amivel lenézik az embereket, és az a demagógia, amivel el akarják hitetni a leglehetetlenebb dolgokat, például azt, hogy az olimpia ennyi meg annyi pénzt vesz el az emberektől.
Martonyi János egészen biztos benne, hogy lesz olimpia Magyarországon, mondta. A pályázati pénzekről szólva alátámasztotta Surján László érveit. Rámutatott: 1998-ig a PHARE-támogatásokat alig sikerült elköltenie a szocialista kormánynak, hiszen még 1994-es összegeket sem hívtak le. Az unióban is az volt a vélemény, hogy nincs esélyünk már ezekre az összegekre. De az Orbán-kormány tárgyalt, dolgozott, határidőket módosított, és 2000-ig a teljes hátralékot ledolgozta.
Belépés után az első három évben 240 milliárd forinthoz juthat Magyarország, ha a pénzek 75 százalékát lehívjuk - mondta Bába Iván. Van azonban egy olyan határ, ami alatt bizony nettó befizetővé is válhatunk: ezért nagy a felelősségük azoknak, akik a pályázati forrásokkal foglalkoznak.
A Szabad Európa és a Zsarnokság, Rabszolgaság Európája
A Fidesz azért hozta létre a Szabad Európa Központot, mert részt kíván venni a Európa és a magyar nemzet jövőjének formálásában. A név kapcsán megjegyezte: ismét nagyon fontos a szabadság. Ma, amikor csak egyesek számára adott a szólás szabadsága, amikor felségsértési perek folynak Magyarországon, amikor a gyülekezési szabadság körül sincs minden rendben, nem is beszélve az alapjognak számított tájékozódáshoz való jogunkról. Emlékeztetett arra, hogy az unió kialakítási kísérleteivel párhuzamosan zajlott Európa egy másik egyesítési kísérlete, amely szerencsére megbukott. Ez a zsarnokság és a rabszolgaság Európája volt. Szerencsére ez megbukott. A magyar nemzet szabadsága és Európa eszméje pedig nem áll szembe egymással, erre tanított többek közt Babits Mihály, Márai Sándor, Teleki Pál és Antall József. Európában pedig sikeresnek kell lennünk, mindenkinek nyertessé kell válnia.
A kérdezés szabadsága
A kérdezés szabadsága jogán természetesen az érdeklődők is feltehették kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy személyekre, avagy listákra kell-e majd szavazni 2004 nyarán az uniós választásokon, Surján László elmondta: még nem készült el a törvény, de a listás szavazással kapcsolatban nagyobb az esély a megegyezésre a pártok közt. Azt is kijelentette, hogy a Fidesz az unión belül a legnagyobb frakcióhoz, a néppárti frakcióhoz csatlakozik, amely a legtöbb reményt adja arra, hogy Magyarország érdekében sikeresen lehessen dolgozni. Bába Iván elmondta, hogy Magyarország a 25 tagállamból a 8. legnagyobb, tehát nem a kis országok közt tartanak bennünket számon. Európa valóban más, mint amibe 13 éve be akartunk lépni, de tudnunk kell, hogy amióta létezik a közösség, mindig változik. Eztán majd a mi felelősségünk is lesz az, hogy milyen irányt vesz az Európai Unió.
A Magyarország függetlenségére, Európa olvasztótégely-mivoltára vonatkozó kérdésre Martonyi János kifejtette: Európa addig Európa, amíg nyelvi-kulturális sokszínűségét meg tudja őrizni. Ezt tudják a jelenlegi tagállamok is, ennek megfelelően dolgoznak. Az olimpiára visszatérve leszögezte: lehet, hogy nem sikerült volna még akkor sem a pályázat, ha a szokásos makacs tárgyalásokat folytatjuk - ám akkor, ha meg sem próbáljuk, biztos nem sikerül. A külpolitikáról megjegyezte, sikerének két feltétele van. Az egyik az, hogy tudnunk kell, mi mit akarunk, a másik pedig az, hogy ne keressünk egymásban ellenfeleket, azaz folytonosságban. A státustörvénnyel való bánásmód mindkettőre jó példa.
fidesz.hu