A szlovákok felmosták Bajnaival a padlót
Sajnos bebizonyosodott, amit a Fidesz korábban mondott: a szécsényi találkozón Bajnai Gordon nagyon nagy hibát követett el a megállapodás aláírásával - emelte ki közleményében Balla Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2009-12-16 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:22.359628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szlovákia ismét bebizonyította, hogy kormányzati rangra emelte a magyarellenességet - húzta alá Balla Mihály, hozzátéve: "a Fidesz számára semmilyen más megoldás nem fogadható el, csakis a felvidéki magyarság emberi és nyelvi jogait sértő és súlyosan diszkriminatív nyelvtörvény visszavonása".
"Sajnos bebizonyosodott, amit a Fidesz korábban mondott: a szécsényi találkozón Bajnai Gordon nagyon nagy hibát követett el a megállapodás aláírásával. A Szécsényi Megállapodással Magyarország saját maga mondott le a nemzetközi nyomásgyakorlásról, hiszen minden nemzetközi fórumon úgy értékelték, hogy a probléma megoldódott, mert >>megállapodtunk<<. A szlovák fél azonban semmilyen garanciát nem adott" - fogalmazott Balla Mihály.
Most bebizonyosodott, hogy a szlovákok felmosták Bajnaival a padlót - szögezte le végül a fideszes képviselő.