Aktív európai szerepvállalásért tüntettek ki programokat
Aktív európai szerepvállalásért tüntetett ki civil szervezésű programokat, köztük egy magyart is, szerdán az Európai Bizottság.
Dátum: 2009-12-16 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:23.993998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Aranycsillag nevű díjat azon európai uniós keretprogram részeként adományozzák, amelynek célja a lakosság bevonása az EU "építésébe".
A testvérvárosok közötti cserékkel, a nemzetközi civil társadalmi, illetve emlékprojektekkel dolgozó program három évvel ezelőtti indítása óta a minden évben közel egymillió közvetlen résztvevőt mozgósított - jelezte brüsszeli közleményében a bizottság, amely emlékeztetett arra is, hogy 2011 a lakossági aktivitást előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve lesz az unióban.
A most kitüntetett nyolc program egyike az a konferencia, illetve kulturális eseménysorozat, amelyet Gyomaendrőd szervezett - román, német, lengyel és szlovák partnereket is bevonva - a nők politikai szerepvállalásának előmozdításával kapcsolatban.