Fidelitasos hozzájárulás a klímapolitikai állásfoglaláshoz
Az Európai Néppárt (EPP) bonni kongresszusán a múlt héten elfogadták azt a klímapolitikai állásfoglalást, amelyet a Fidelitas az EPP ifjúsági szervezetével (YEPP) együttműködésben terjesztett elő.
Dátum: 2009-12-16 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:24.665303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagy többséggel elfogadott állásfoglalás szerint a koppenhágai klímacsúcson olyan kibocsátás-csökkentési célokat kell elfogadni, amelyek figyelembe veszik az aláíró országok eddigi teljesítményét is. Ennek jelentőségét az adja, hogy miközben a volt szocialista országok, így Magyarország jelentősen csökkentették széndioxid-kibocsátásukat 1990 óta, addig számos nyugati állam vállalásait megszegve még növelte is azt.
A Fidelitas létfontosságúnak tekinti, hogy az eddigi teljesítéseket a 2013-tól életbe lépő klímavédelmi szabályozás is elismerje. A fel nem használt kibocsátási kvóták értékesítése ugyanis több százmilliárd forintos bevételt jelenthet a magyar költségvetés számára.
A kongresszusi állásfoglalás úgy fogalmaz, a koppenhágai megállapodás a környezeti terhek mérséklése mellett megerősítheti a zöld iparágat, így új munkahelyeket hozhat létre. A határozat szerint a gazdasági válság nem lehet gátja a koppenhágai megegyezésnek. Ellenkezőleg, egy széleskörű megállapodás nagyobb gazdasági növekedést tesz lehetővé és erősíti az energiafüggetlenséget is.
A Fidelitas a jövőben is hangsúlyosan kíván foglalkozni az energia- és környezetpolitikával, különös tekintettel a nemzetközi klímatárgyalásokra. Meggyőződésünk, hogy ezek a kérdések növekvő mértékben befolyásolják a nemzetközi kapcsolatokat, egyúttal meghatározzák a gazdasági fejlődés kereteit is - tájékoztat közleményében Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, országgyűlési képviselő, és Dömötör Csaba, az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) alelnöke.