Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határon átnyúló fejlesztés Kapuvár és Nagymegyer között

A szlovákiai Alsó-Csallóköz és a Hanság turisztikai értékeinek bemutatására több mint 98 ezer eurót - mintegy 27 millió forintot - nyert Kapuvár és a csallóközi Nagymegyer (Velky Meder), az Európai Unió Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési programja keretében - jelentette be Hámori György, Kapuvár polgármestere a szerdai projektindítón.


Dátum: 2009-12-16 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:26.313502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két település termálturizmusának fellendítését, természeti, kulturális értékeik bemutatását és népszerűsítését szolgáló projekt keretében tájkonferenciákat szerveznek, kétnyelvű, kommunikációs szempontból "akadálymentesített" termálturisztikai honlapot hoznak létre, és a látogatók érdeklődésének felkeltésére közös DVD-filmet készítenek. A két, hasonló nagyságrendű kisváros közös standon mutatkozik be jövő év elején a pozsonyi nemzetközi idegenforgalmi kiállításon, tavasszal pedig a budapesti turizmus kiállításon hívják fel a figyelmet megjelenésükkel és kiadványaikkal a két kistérség turisztikai látványosságaira. A terveket a következő nyolc hónapban valósítják meg.

Az uniós támogatás fedezi a költségek 90 százalékát, az érintett települések öt-öt százalékos önrészt adtak hozzá. A közel 55 ezer eurót elnyert Kapuvár a közös idegenforgalmi fejlesztés partnere. Nagymegyer több mint 44 ezer eurós támogatást kapott a közös projekt szlovákiai tevékenységeire.

Németh Csóka Gábor, Kapuvár alpolgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: elbírálás alatt van egy további, Nagymegyerrel közös projektjük. Amennyiben elnyerik a támogatást, akkor inkubátorházat létesítenek a nagymegyeri és a kapuvári ipari parkban. Egy másik projekt a sport és a turizmus fejlesztésére irányul. Ebben Nagymegyeren kívül más szlovákiai települések is partnerséget vállaltak Kapuvárral.

Kapcsolódó elemek