Fővárosi Közgyűlés: Kocsis Máté helyett Hutiray Gyula
Lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról Kocsis Máté, Józsefváros november végén megválasztott polgármestere, utóda az ugyancsak fideszes Hutiray Gyula lesz.
Dátum: 2009-12-16 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:28.192931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén bejelentette: Kocsis Máté december 3-án lemondott képviselői mandátumáról. Kocsis Mátét november 22-én - a leadott szavazatok 67 százalékával - választották meg a VIII. kerület, Józsefváros polgármesterévé.
Hutiray Gyula az MTI kérdésére elmondta, a Fővárosi Választási Bizottság várhatóan még december 24-e előtt igazolja a mandátumát, addig azonban nem ülhet be a fővárosi képviselők padsorába a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjai közé.
Ez azt jelenti, hogy a (főpolgármesterrel együtt) 67 tagú közgyűlésnek addig csak 66 képviselője lesz.