Japán 19,3 milliárd dollárt ajánl fel
Japán szerdán 19,3 milliárd dollárt - ebből 15 milliárdot közpénzekből - ajánlott fel háromévi időtartamra a legjobban érintett országok számára az általános éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak kivédésére.
Dátum: 2009-12-16 23:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:33.342150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fejlődő országoknak nyújtott segítség címén 2012-ig Japán mintegy 1.795 milliárd jenes pénzügyi segítséget nyújt, ebből 1300 milliárd jent közpénzekből - közölte szerdán Koppenhágában újságírókkal Odzava Szakihito környezetvédelmi miniszter.
Odzava szerint az összeg 15 milliárd dollárnak felel meg, de a jelenlegi árfolyamon ez 19,3 milliárd dollárt tesz ki.
A legjobban veszélyeztetett országok közvetlen szükségleteit - 2010 és 2012 között - 30 milliárd dollárra becsülik (évente 10 milliárd dollár), amelyből eszerint Japán oroszlánrészt vállal.
Az Európai Unió a múlt héten közölte, hogy 10,3 milliárd dollárt fordít erre a célra három év alatt.
Japán, az 5. legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátó ország "nagyon komolyan veszi a nemzetközi közösséggel szembeni felelősségét" - mondta Odzava Szakihito.