Sötétbe borult Koppenhága egy órára
A "Föld Órája" című akció keretében szerdán este hét órakor lekapcsolták egy órára a villanyokat Koppenhágában, amellyel az emberek azt üzenték, hogy a globális klímakatasztrófa elkerülése érdekében sürgősek a hatékony megelőző intézkedések - mondta Benkő Dániel, a szervező WWF magyarországi szervezetének képviselője az MTI-nek.
Dátum: 2009-12-17 00:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:34.567903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "Föld Órája" akció keretében 500-600 ember részvételével lampionos felvonulás indult Koppenhágában a városháza előtti térre.
Szerdán nem sokkal hét óra után részlegesen az ENSZ klímatárgyalásoknak helyet adó Bella Centerben is kialudtak a fények.
Két évvel ezelőtt Ausztráliából indult útnak a "Föld Órája" kampány. Ekkor Sydney lakosságát kérték fel otthonaik világításának lekapcsolására. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult: 2,2 millió család és vállalat kapcsolta le a villanyokat egy órára. Azóta a megmozdulás globális méreteket öltött, március 28-án világszerte klímavédő akciókat szerveznek. 2009-ben több mint 64 ország - köztük Magyarország - vett részt a Föld órája 2009 projektben.