Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eleget tettek Bajnai kérésének - jön a 9800-as bérlet

Egyet jobbra, egyet balra. Önmagukat bírálták felül a szocialisták és a szabad demokraták a BKV-tarifák emelésének megszavazásával. November végén a Fővárosi Közgyűlésben még mindkét párt támogatta az SZDSZ-es közlekedési tanácsnok nulla százalékos emelési javaslatát. A kormány azonban kedden az inflációkövető emeléshez kötötte a fővárosi tömegközlekedés működésére ígért 23 milliárd forintot.


Dátum: 2009-12-17 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:37.022727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


November végén elutasította, most viszont megszavazta a fővárosi MSZP a BKV-tarifák drágulását, a döntés 34 igen és 1 nem szavazattal ment át. A Fidesz-frakció és két MDF-es képviselő nem nyomott gombot. Az inflációkövető áremelés a 23 milliárd forintos kormányzati segítség egyik feltétele volt.

A Bajnai-Demszky-paktum értelmében a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat 2010-ben plusz 5 milliárddal, 2011-ben pedig a plusz 10 milliárd forinttal járul hozzá a BKV működéséhez. A többlettámogatás fedezetéül részben a tarifaemelés szolgál.

A Fidesz szerint a BKV költségvetését nem az országgyűlési választások előtt néhány hónappal, hanem az elmúlt 15 évben kellett volna rendeznie a balliberális városvezetésnek. "Nem a városlakókkal kell megfizettetni annak a káosznak és pazarlásnak az árát, amit előidéztek a BKV-nál" - mondta el Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Február elsejétől a havi bérlet ára 9800 forintra, a vonaljegyé pedig 320 forintra nő. A jegy valószínűleg drágább lesz, mint egy liter benzin.

Kapcsolódó elemek