Powell és Aszad tárgyalásai
Az iraki helyzetről, a Szíria által támogatott palesztin radikális szervezetekről, és a közel-keleti ország állítólagos vegyi fegyvereiről is szó volt Colin Powell amerikai külügyminiszter és Bassár el-Aszad szíriai elnök szombati damaszkuszi megbeszélésein.
Dátum: 2003-05-03 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:03.380850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai diplomácia vezetője időközben már továbbutazott Libanonba.
Ez volt a szíriai elnök és az amerikai külügyminiszter első találkozója az Aszad által ellenzett iraki háború kitörése óta. Powell, aki péntek este óta tartózkodott Damaszkuszban, még az elnöki palotába való érkezése előtt elmondta a sajtónak, hogy felveti Aszad elnöknek a szíriai bázisú, "Izraelt elutasító" palesztin szervezetek problémáját, de nem nevezte meg sem a Hamászt, sem az Iszlám Dzsihádot. Megemlítette Szíria állítólagos tömegpusztító fegyverprogramját, amellyel Washington Damaszkuszt vádolja, valamint azt az amerikai követelést, hogy Szíria zárja le Irakkal való határát és ne avatkozzon be az iraki konfliktusba.
"Szíriának tettekkel kell bizonyítania, hogy megértette a Közel-Kelet új realitásait Szaddám Huszein iraki rendszerének bukása után" - mondta Powell. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban terjesztettek törvényjavaslatot az amerikai kongresszus elé "Szíria felelősségéről" annak alapján, hogy az amerikai külügyminisztérium Szíriát a terrorizmust támogató országok közé sorolja a Hamász, az Iszlám Dzsihád, illetve a libanoni síita Hezbollah támogatása miatt.
Ami a közel-keleti atomfegyvermentes-övezetre tett szíriai javaslatot illeti, Powell úgy nyilatkozott, hogy Washingtonnak már régi célja a térség megtisztítása a tömegpusztító fegyverektől, de "most nincs itt az ideje e felvetésnek."
A tanácskozáson az előzetes tervek szerint szó volt az amerikai ihletésű közel-keleti "útitervről" is, amelynek tartalmát a héten hozta nyilvánosságra a békefolyamaton munkálkodó "kvartett", az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ. Azt azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy konkrétan mi hangzott el, s egyáltalán született-e bármiféle eredmény a megbeszélésen.
MTI - fidesz.hu