Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Normakontroll a nyugdíjpénztárak ügyében!

Két év sem telt el azóta, hogy az MSZP-SZDSZ kormány privatizálni akarta - az emberek felhatalmazása nélkül - az egészségbiztosítást - olvasható a Fidesz elnökségének közleményében.


Dátum: 2009-12-17 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:49.152362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Most újra támad a Gyurcsány-korszak: a héten a parlamenti többség a kormány előterjesztésére a magánnyugdíjrendszer privatizációjáról döntött, vagyis külföldi befektetőknek fogja átjátszani a magyar emberek nyugdíjcélú megtakarításait, ami gyakorlatilag az idős emberek nyugdíjának ellopását jelenti - írják.

A Fidesz elnöksége áttekintette a kialakult helyzetet és tisztelettel arra kéri a köztársasági elnököt, hogy fontolja meg előzetes normakontroll kérését az Alkotmánybíróságtól. Ha ez nem történik meg, a Fidesz mindenképpen az Alkotmánybírósághoz fog fordulni. Egyben felhívjuk minden olyan cég figyelmét, amely tervezi a magánnyugdíj-pénztárak privatizációjában való részvételt, hogy a következő kormány meg fogja szüntetni azt a tarthatatlan helyzetet, hogy a magyar embereket kizárják a saját nyugdíjcélú megtakarításaik feletti rendelkezésből - zárul a Fidesz elnökségének közleménye.

Kapcsolódó elemek