Gál Kinga vezetésével megalakult a kisebbségi munkacsoport
A mai napon az Európai Parlamentben újjáalakult a frakcióközi kisebbségi munkacsoport a fideszes Gál Kinga és liberális Carl Haglund vezetésével.
Dátum: 2009-12-17 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:49.826637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újjáalakulás folyamata komoly politikai egyeztetések eredményeként született meg, és öt politikai frakció vesz részt annak munkájában. A komoly sikernek számító széles politikai támogatottság a munkacsoport felépítésében is megnyilvánul. A néppárti és liberális elnökök mellett, a zöldek és a szabad szövetség koalíciója, a szociáldemokraták és a konzervatívok is egy-egy alelnöki széket tudhatnak magukénak.
Gál Kinga elnöki szerepe, a szakmai előéletének köszönhetően, biztosítani fogja a jövőben, hogy a munkacsoport munkájába nemcsak a politikai döntéshozók, hanem kisebbségi csoportok, releváns kutató intézetek és a kérdéssel foglalkozó más nemzetközi intézmények is bekapcsolódhassanak, ezzel egyedi lehetőséget teremtve a témával való foglalkozásra.
A munkacsoport célja, hogy az Európai Parlamentben megjelenítse a történelmi nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvek és más nemzeti közösségek érdekeit, és hogy a döntéshozókat arra ösztönözze, az említett közösségek problémai foglalkozást, megoldást igényelnek.
Az EP egyik "legöregebb" munkacsoportja újjáalakulásának első ülésén egy nyilatkozatot is elfogadott, amely üdvözli a Lisszaboni Szerződés életbelépését; és egyúttal az új szerződés nemzeti kisebbségek védelmére és támogatására vonatkozó lehetőségeire irányítja a figyelmet.