Orbán Viktor: az út arra vezet előre, amerre együtt tudunk menni
Minden kormány munkájában az ér legtöbbet, ami felébreszti és megerősíti az emberekben a tenni akarást - mondta Orbán Viktor szombaton Kunszentmiklóson, a református templomtorony és a gyülekezeti ház felújítása alkalmából tartott hálaadó ünnepségen.
Dátum: 2003-05-03 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:04.027032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor hangsúlyozta: az együttesen csaknem 100 millió forintos beruházás úgy valósulhatott meg, hogy az általa vezetett kormány több tízmillió forintnyi támogatása mellett, a csaknem 800 tagú gyülekezet adakozott a nemes célra, és ugyanakkor több ezer óra társadalmi munkát is végzett.
Orbán Viktor elődeink azon bölcsességét dicsérve, hogy minden városban és faluban a település közepére építették a templomot, kiemelte: most is szükségünk van középpontra, viszonyítási pontra. Hozzátette: előfordul az is, hogy egy közösség téveszt utat, ekkor azt teszi a legjobban, "ha felemeli a fejét" és élete természetes középpontját megkeresi. Magyarország számára az út arra vezet előre, "amerre együtt tudunk menni, nem pedig külön-külön vagy arra, ahol a legnagyobb hasznot reméljük" - emelte ki Orbán Viktor.
A csaknem tízezer lakosú Kunkszentmiklós református hívőinek gyülekezeti otthona a régi gimnázium helyén épült fel, annak eredeti formájában.
MTI - fidesz.hu