Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ebben a cirkuszban nem veszünk részt

Ha a főpolgármester a jövő hét elejére összehív egy rendkívüli ülést, azon a Fidesz-KDNP részt vesz, de ebben a kutyakomédiában nem kíván részt venni - fejtette ki sajtótájékoztatóján Tarlós István.


Dátum: 2009-12-17 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:54.003550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Ebben a cirkuszban nem veszünk részt (Tarlós István)

Tegnap a szocialisták és a szabad demokraták a Fővárosi Közgyűlésben megszavazták a BKV-tarifaemeléseket - emlékeztetett Tarlós István, hozzátéve, a tarifaemelés megszavazása után az MSZP és az SZDSZ összeveszett, majd az MSZP "angolosan távozott".

Ma reggelre Demszky Gábor folytatásra hívta a közgyűlést, amelyet a szocialisták testületileg bojkottáltak. A főpolgármester fél kettőre helyezte kilátásba ekkor a közgyűlés új összehívását - idézte fel Tarlós, hozzátéve: fél kettőre készenlétben álltak, "az embereink fél kettőkor mentek el végleg, hiszen még röviddel előtte is az volt az utolsó hír, hogy a szocialisták nem veszek részt a közgyűlésben".

"Demszky urat értesítettük, hogy ennek alapján nincs értelme várni, hiszen nem tudunk 30 embert glédában tartani, a frakciószövetség 30 emberét, gyakorlatilag tegnap este óta, arra várva, hogy a szocialisták mikor hajlandók visszaszivárogni a közgyűlésbe" - fogalmazott a fideszes politikus.

Közben az MSZP szokása szerint megint Fidesz-SZDSZ paktumot vizionált, és bejelentették, hogy az ő összeveszésükért a felelősség két embert terhel, Demszky Gábort és Tarlós Istvánt - húzta alá Tarlós, hozzátéve: ajánlatokért bombázták a főpolgármestert, azt nyilatkozták a szocialisták, hogy ha megfelelő ajánlatot kapnak Demszky Gábortól, akkor visszamennek.

Fél kettőkor a frakciószövetség társelnöke, Bagdy Gábor jelen volt a közgyűlésben, ahol semmi nem történt, csak Demszky Gábor bejelentette, hogy a közgyűlés legújabb kezdési időpontja a három óra - folytatta Tarlós, megjegyezve: ez egy napon belül immár a harmadik időpont volt a közgyűlés megkezdésére. Közben az MSZP és az SZDSZ külön egyeztettek - fűzte hozzá.

Tarlós István kifejtette: "vásári kofák szintjén marakodik az MSZP és az SZDSZ a közpénzeken, ha az MSZP szavaz (...) újabb hitelfelvételt, mintegy 40 milliárdnyit, akkor úgy tűnik, az SZDSZ majd ad 300 milliót a szocialista úgynevezett egészségügyi modellre, ha meg nem, akkor nem".

Az Fidesz fővárosi politikusa az egészségügyi modellel kapcsolatban úgy fogalmazott: ez megint egy modell kidolgozása, ha úgy tetszik, egy újabb széles körű tanulmány, amivel - mint tudjuk - a BKV-nál már tele van a padlás három év óta, ilyenekre fizettek ki több milliárd forintot. Hozzátette: ebből a 300 millióból sem az egészségügyi dolgozóknak, sem a betegeknek egy árva fillér nem jutna.

"Nem tudunk és nem is vagyunk hajlandók, két napig arra várni, vigyázzállásban, a Városházán, hogy az MSZP-SZDSZ virtuálisan felbomlott koalíció mikor fejezi be a marakodást, mikor tud megegyezni a koncon, mikor találnak ki a szocialisták újabb tömény hazugságokat, hogy megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant. Ebben a cirkuszban nem veszünk részt" - jelentette ki Tarlós István.

Ha a szocialisták olyan feltételekhez kötik a főpolgármesternél a közös munkát, amelyek gyakorlatilag természetellenes és a közvélemény elől eltakart zavaros kompromisszumokat jelentenek, akkor ezt oldják meg egymás között - fogalmazott Tarlós.

Hangsúlyozta, ha a főpolgármester a jövő hét elejére összehív egy rendkívüli ülést, azon a Fidesz-KDNP részt vesz, ahogy tegnap is ott voltak, de ebben a kutyakomédiában nem kívánnak részt venni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1458, 'source_type': 'media', 'source_id': 4192, 'target_type': 'article', 'target_id': 95375, 'relation_type': 'describes'}