Újabb siker Óbudán
Óbuda-Békásmegyer egészségügyi programja újabb sikert ért el. Az elmúlt napokban átvehetett az Önkormányzat a Médiaunió által szervezett Nincs DE! kampány Összefűz az egészség c. díját, a héten pedig megkapta az Önkormányzat az Élhető Településekért Egészségfejlesztő Mozgalom első helyezését is. Mindezen díjakat azon 2 éves programja keretében kapta meg, amit úgy hívnak Egészségolimpia.
Dátum: 2009-12-18 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:04.431179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mostani díjat az a település kapta, ahol a legtudatosabban dolgoznak polgáraik az egészség védelméért!
A Élhető Településekért Egészségfejlesztő Mozgalom vezérlő gondolatai: egészségfejlesztés, sport és környezetvédelem. Célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet ezekre a kérdésekre és országos ismeretséget és elismertséget biztosítsanak azon települések számára, ahol a legtudatosabban dolgoznak polgáraik egészségvédelméért.
A mozgalom egyik fontos célkitűzése, hogy a legjobb módszereket széles körben megismertessék és lehetőséget biztosítsanak azok átvételére, elsajátítására. Ennél fogva - és a sportszerűség jegyében - a győztesek a díjak egy részét tovább ajándékozzák - egy általuk megnevezett, nehezebb, hátrányosabb helyzetben lévő település javára. A Bíráló Bizottságot két kiemelkedő szakember vezette: az elnök, a mozgalom egyik megálmodója, Incze Attila, aki a MOL EBK vezető szakértőjeként a STEP munkahelyi egészségfejlesztési programját irányítja. Társelnök Kállai Gábor, aki nemcsak nemzetközi sakk nagymester, hanem a magyar sportvezetés egyik legelismertebb személyisége.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nagyon büszke e két első helyezésére és bízik abban, hogy kerületének polgárai tényleg az ország legegészségesebb emberei lehetnek a jövőben.