Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentés Vácott

Közokirat-hamisítás gyanújával ismeretlen tettes elleni feljelentésről döntött a váci önkormányzati testület csütörtöki ülésén, mert a feltételezés szerint a város szocialista polgármestere hatáskörét túllépve mondott le egy ingatlannak az önkormányzatot megillető elővásárlási jogáról - közölte a testület Fidesz-KDNP frakciójának helyettes vezetője pénteken


Dátum: 2009-12-18 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:06.667160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tomori Pál elmondta, hogy a MÁV által értékesítésre felkínált telephelyről van szó, amely egy vállalkozó tulajdonába került, miután a polgármester visszaélve hatáskörével egy személyben maga döntött arról: az önkormányzat lemond elővásárlási jogáról. Márpedig - állítja a politikus - az a hivatalos személy, aki hamis köziratot készít, büntettet követ el.

A 23 tagú testületből - közöttük 10 jobboldali, 9 baloldali és 4 független - 12-en szavazták meg a büntetőfeljelentést, amelyet a Pest Megyei Főügyészségnél tesznek meg. A polgármester ellen egyébként az utóbbi években hét fegyelmi eljárás indult különféle visszaélések vádjával. Két alkalommal a vizsgálat idejére 1-1 hónapra fel is függesztették hivatalából.

Az MTI péntek délután nem tudta elérni Bóth János polgármestert.

Kapcsolódó elemek