Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szatmáry Kristóf az elnök

Tisztújító kongresszust tartott ma a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja, a választásokra való felkészülés jegyében.


Dátum: 2009-12-18 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:07.359575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kongresszus résztvevői hangsúlyozták: Magyarországon nagy a baj. A vállalkozók hiányolják munkájuk megbecsülését, a kormány, a hatóságok sokszor kifejezetten gátolják a hazai vállalkozások versenyképességének megőrzését.

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke elmondta, hogy az ország nagyon rossz gazdasági helyzetben van; politikai és gazdasági szempontból szinte mindent újjá kell építeni. Ebben a munkában a Fidesz számít a vállalkozások képviseletét ellátó MVMP munkájára. Kövér László egyúttal bátor kiállást kért a vállalkozóktól, hogy ők maguk is tegyenek sorsuk javításáért.

A kongresszus új elnököt választott Szatmáry Kristóf személyében. Az ügyvezető elnökhelyettes Csőke Attila, az általános elnökhelyettes Janzsó Tamás, a tiszteletbeli elnök Herman István lett. Mindannyian az építkezést és az érdekképviseleti munkát állították előtérbe. Új elnökséget is választottak, tagjai egy-egy fontos terület irányításával járulnak hozzá a vállalkozók pártjának sikeres működéséhez - írja közleményéban az MVMP és a Fidesz-Sajtóosztály.

Kapcsolódó elemek