Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a nyugdíjasok, veszélyben a nyugdíjak!

Két év sem telt azóta, hogy az MSZP - SZDSZ kormány privatizálni akarta a nyugdíjellátó rendszert, amit az emberek segítségével sikerült megakadályozni - mondta szombati sajtótájékoztatóján Iván László országgyűlési képviselő, a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke.


Dátum: 2009-12-19 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:09.368720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Veszélyben a nyugdíjasok, veszélyben a nyugdíjak! (Iván László)

Iván László közölte: a Fidesz elnöksége arra kéri az államfőt, fontolja meg előzetes normakontroll kérésének lehetőségét az Alkotmánybíróságnál. A politikus szerint, a hétfőn elfogadott jogszabály segítségével a kormány külföldi befektetőknek játssza át az idős emberek megtakarításait.

A törvény a nyugdíjak ellopására ad lehetőséget - fogalmazott a Fidesz szakpolitikusa, hozzátéve: a profitérdekek miatt az emberek várhatóan kevesebb nyugdíjat kapnak majd. Hangsúlyozta továbbá Iván László, hogy felhívják minden olyan cég figyelmét, amely részt akar venni a "magánnyugdíjpénztárak privatizációjában", hogy a következő kormány meg fogja szüntetni azt a tarthatatlan helyzetet, hogy a magyar embereket kizárják a saját, nyugdíjcélú megtakarításaik feletti rendelkezésből.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2674, 'source_type': 'media', 'source_id': 4196, 'target_type': 'article', 'target_id': 95399, 'relation_type': 'describes'}