Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A csongrádi választókerületekben győzni fog a Fidesz

Mind a hét Csongrád megyei választókerületben győzni fog a Fidesz a tavaszi országgyűlési választásokon - jelentette ki Kubatov Gábor országos pártigazgató pénteken Makón.


Dátum: 2009-12-19 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:10.041796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Fidesz felkészült rá, hogy mindegyik Csongrád megyei választókerületben, beleértve Szegedet, Makót és Szentest elnyerje a választók bizalmát" - mondta a politikus egy lakossági fórum előtti sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt hetekben sikerült megújítani a makói Fidesz-csoportot és létrehozni egy, a korábbinál sokkal hatékonyabb, nagyobb taglétszámú, új vezetésű szervezetet - tudatta a pártigazgató.

A párt számításai szerint a 2010-es költségvetés 350 millió forintot vesz el a makóiaktól. Buzás Péter MSZP-s polgármester, a térség jelenlegi országgyűlési képviselője, ahelyett, hogy a helyi érdekeket tartotta volna szem előtt, megszavazta a büdzsét, egyszer sem szavazott ki a szocialista frakcióból - közölte Kubatov Gábor.

Hozzátette: a polgármester láthatóan nem lépett föl a Makó és Hódmezővásárhely közötti vasútvonal megszüntetése ellen sem.

A Fidesz a választásokig hátralévő száz-százharminc nap első felét a felkészülésre, a "sorok rendezésére" fordítja. "Senkit nem engedünk el szabadságra". Január első hetében már kezdődik a felkészülés, indulnak a képzések, az igazi kampány megindulása márciusban várható - mondta Kubatov Gábor.

A Fidesz ezúttal is rövid és olcsó kampányt szeretne. El kívánunk jutni minden háztartásba, hiszen meg kell hallgatnunk az embereket. Ez a legfontosabb feladatunk. Ehhez sok munkára és rengeteg önkéntesre van szükség - közölte a politikus.

A pártigazgató kifejtette, hogy "a leghatározottabban ellene van a Jobbikkal való együttműködésnek". "A Jobbik többet támadta az utóbbi időben a Fideszt, mint az országot tönkre tevő szocialistákat" - fogalmazott Kubatov Gábor.

"Ma az egyetlen kormányképes erő Magyarországon a Fidesz, a remény a valódi változásra csak bennünk van" - hangsúlyozta a politikus.

Kapcsolódó elemek