Szerbia a csatlakozási kérelem benyújtása mellett döntött
Szerbia úgy döntött, hogy benyújtja a csatlakozási kérelmet az Európai Unióhoz - közölte újságírókkal szombaton Mirko Cvetkovic kormányfő, reményét fejezve ki, hogy ez a lépés még az idén megtörténhet.
Dátum: 2009-12-20 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:16.745354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szerb kormány úgy döntött, hogy benyújtja az EU-csatlakozási kérelmet" - mondta újságíróknak a kormányfő.
"Most arra várunk, hogy Svédország közölje, mikor adhatjuk át hivatalosan a kérelmet" - tette hozzá Cvetkovic.
December 31-ig Svédország tölti be az unió soros elnöki tisztét.
Ezt megelőzően, szombaton a szerb Európai Integrációs Tanács azt ajánlotta a kormánynak, hogy még az év végéig nyújtsa be a csatlakozási kérelmet az uniónak.
Boris Tadic szerb elnök elmondta, hogy a csatlakozási kérelem benyújtását megvitatta az unió 27 tagországának vezetőivel.
"Európai partnereink többsége támogatott bennünket a csatlakozási kérelem benyújtásában" - mondta az államfő.
"Nagy nap ez Szerbia és az állampolgárai számára. Szeretném üdvözölni ez alkalomból a szerb állampolgárokat" - mondta Tadic újságírók előtt. Az államfő egyszersmind üdvözölte a vízumkötelezettség feloldását is: a szerb, valamint a montenegrói és a macedón állampolgárok szombat óta vízum nélkül utazhatnak az EU-államokba.