Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Bajnai-kormány a kudarcok kormánya

A Bajnai-kormány a kudarcok kormánya, egy dologban sikeresek a szocialisták: a korrupcióban és haverjaik zsebének megtömésében - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a Vasárnapi Híreknek adott kormányfői interjúra.


Dátum: 2009-12-20 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:20.070646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szóvivője közleményében azt írta: a Bajnai-kormány kudarcot vallott a munkanélküliség tekintetében, ami már 10 százalék fölé emelkedett, miközben 150 ezer ember veszítette el megélhetését az elmúlt egy évben. Bajnai Gordon és az MSZP kudarcot vallott a gazdasági "növekedés" tekintetében, ami jelenleg mínusz 8 százalékos. A kormány kudarcot vallott a fizetések terén is, hiszen a reálbérek több mint 3 százalékkal csökkentek - fogalmazott Szijjártó Péter.

Bajnai Gordon és az MSZP kudarcot vallott a közbiztonság terén, mindennaposak lettek a megdöbbentően brutális gyilkosságok, a rablások, továbbá a szlovák nyelvtörvény ügyében is - tette hozzá.

Bajnai Gordon a Vasárnapi Híreknek adott interjújában - egyebek mellett - arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokra visszatekintve, most is úgy látja, ez volt a válságkezelés egyetlen útja.

Bajnai szerint a Fidesz egy dolgot akar csupán: hatalomra kerülni.

Kapcsolódó elemek