Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rövidesen startol a Pécs Európa Kulturális Fővárosa program

Január 10-én rendben megkezdődhet a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programsorozat a baranyai megyeszékhely főterén - közölte a projektet koordináló Pécs 2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója. Ruzsa Csaba az InfoRádióban elmondta: a Széchenyi teret - a többi, felújított köztérrel együtt - már átadták a forgalomnak.


Dátum: 2009-12-21 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:25.409379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az igazgató hangsúlyozta: a jelenlegi készültségi szint alapján nyáron megnyitják a látogatók előtt a Tudásközpontot és a Zsolnay Kulturális Negyedet, és a tervek szerint még tavasszal befejeződik a Nagykiállítótér-Múzeumutca projekt.

A Pécs Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódó beruházásokat 85 százalékban az unió finanszírozza, a kormány 5 százalékos kiegészítő alapot biztosít, míg Pécs a költségek 10 százalékát állja.

Kapcsolódó elemek