Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága

Az év utolsó hónapjában a Fidesz támogatottsága 5 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, míg az MSZP-é nem változott - olvasható a Századvég és a Forsense közös közvéleménykutatásának eredményeit ismertető, az MTI rendelkezésére hétfőn bocsátott anyagból.


Dátum: 2009-12-21 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:28.938618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1.000 ember megkérdezésével készített kutatásból kiderül: decemberben a legnagyobb ellenzéki párt az összes megkérdezett körében 31 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Az MSZP-t a megkérdezettek 9 százaléka, a Jobbikot 6 százaléka említette választandó pártként.

A biztosan szavazó pártot választók körében a Fidesz 64 százalékos támogatottsággal rendelkezik, az MSZP 17 százalékos támogatottságával szemben. A harmadik legerősebb politikai erő 9 százalékos eredményével továbbra is a Jobbik, bár a párt támogatottsága a statisztikai hibahatáron belüli mértékben, de csökkent 3 százalékponttal.

Az MDF 3, az LMP 2 százalékot mondhat magáénak a pártot választó biztos szavazók körén belül, míg az SZDSZ az 1 százalékot sem éri el - áll a kutatási eredményben.

Decemberben Bajnai Gordont a kérdezettek 49 százaléka tartotta valamennyire, vagy teljes mértékben alkalmasnak a miniszterelnöki poszt betöltésére. Bajnai Gordon és Orbán Viktor közül a többség azonban továbbra is a volt miniszterelnököt gondolja alkalmasabbnak (40 százalék) a kormányfői pozícióra - derül ki a kutatásból.

A felmérésben kitértek a kormány és az ellenzék munkájának megítélésére is. Ezzel kapcsolatban azt közölték, hogy valamivel többen értékelik jobbnak a kormány munkáját (40 százalék), mint az MDF-et és az SZDSZ-t is magában foglaló ellenzéki tábor tevékenységét (34 százalék). A megkérdezettek 19 százaléka mind a kormányt, mind az ellenzéket negatívan ítéli meg.

A Forsense a Századvéggel közös kérdőíves kutatását december 8. és 17. között készítette.

Kapcsolódó elemek