Csepelen "letojták" az önkormányzati utakat
Majd az idő megoldja - valószínűleg ezt gondolták a csepeli önkormányzat és a Csevak vezetői, amikor pár nappal ezelőtt a kerületünkben is leesett az első hó. Csepelen ugyanis - írd és mondd - egyetlen egy önkormányzati utat sem találtak a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői, amelyet megtisztított volna a kerület a rá került hó- és jégrétegtől. Még a naponta több mint tízezer ember által használt sétáló utcában is csak egy méter széles sávban takarították el a jeget és a havat teljesen!
Dátum: 2009-12-23 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:41.443363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő a lapnak elmondta: önkormányzati frakciótársaival hétfőn kezdték meg a hóeltakarítás helyi ellenőrzését.
- Amit láttunk, az elkeserítő, de sajnos nem meglepő. A helyi vezetés Szenteczky Jánossal az élen már megint csak a száját jártatta. Százmilliókat költöttek közpénzből önreklámozásra a pártújságra és a Csevak-kiadványokra, de most, amikor kellett volna, megint nem csináltak semmit - hangsúlyozta lapunknak a képviselő.
- A kerület MSZP-s vezetése megint csak a saját dicsőítésére gondolt, amikor télre is kiadott egy Szenteczky János polgármester-jelöltet reklámozó kiadványt a Csevak finanszírozásával, természetesen közpénzből. Ugyanebből a sok millió forintos közpénzből most legalább a fontosabb önkormányzati utakat hó- és jégmentesíteni lehetett volna, amivel talán a megnövekedett balesetveszélyt is csökkenthette volna az önkormányzat. Természetesen azokat az utakat sem takarították le, amelyeket a közelmúltban olyan nagy csinnadrattával átadtak - állítja Németh Szilárd.
- Szenteczky Jánosnak és a csepeli MSZP vezetőinek végre arra kellene már gondolni, hogyan szolgálják a kerület lakóit. A családok többségének most szegény karácsonya lesz, és felháborító, hogy mindezt ilyen közpénz-szórás mellett kell megélni - hangsúlyozta a Fidesz-KDNP képviselője.