MSZP-s politikus gerjesztette az oltás-ellenes hangulatot
Nyakó István eltévesztette a házszámot - fogalmaz közleményében Pesti Imre.
Dátum: 2009-12-23 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:45.130586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja, ideges kirohanását nyilván MSZP-s képviselőtársának, Perjési Klárának akarta címezni, aki úgy nyilatkozott: "olyan vakcinára költ az ország 6 milliárd forintot, amelynek kétséges a hatása. A vírus kezelése az iskolapéldája annak, hogyan akarnak szakmai kérdéseket politikai alapon megoldani."
Ilyen elbizonytalanító nyilatkozatot fideszes politikus soha nem tett, mi mindig az oltás pártján álltunk - áll a közleményben. Ezért nem nézhettük szó nélkül - folytatja Pesti -, hogy az MSZP-kormány az oltás megszervezése körül mindent elhibázott, amit csak lehetett, ráadásul még nyerészkedett is a magyar emberek egészségén. Sőt kétségbeesetten titkolóznak, nehogy kiderüljön, kikhez kerülnek az állami milliárdok az elhíresült offshore-cégen keresztül - szögezi le Pesti Imre.