Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét bebizonyosodott: semmibe veszik az állampolgárokat

Csak részben sikerült összehangolni Komló és Sásd között a Volán-buszok menetrendjét az ezen a szakaszon nemrég megszüntetett vasútéval. Az intercitykhez alkalmazkodnak a buszjáratok, de a személyvonatokhoz nem. Naponta több olyan járat is van, amikor a vonatok és a buszok éppen elkerülik egymást.


Dátum: 2009-12-27 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:50.924219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


December 13-a óta megszűnt a személyszállítás a Komló Godisa-Sásd vasútvonalon. A helyette megígért Volán-buszok menetrendje azonban csak a Sásdon megálló Pécs-Budapest intercitykhez alkalmazkodik, a többi vonatéhoz nem. Az egyéb beérkező járatok és az induló buszok éppen elkerülik egymást.

Sásdon a buszpályaudvarról a vasútállomásra gyalog 8-10 perc alatt lehet átérni. Mivel Komlón már vonatjegyet sem lehet váltani, a megvétel szintén időbe kerül, arról nem is beszélve, hogy rossz idő esetén a vonatok késhetnek is. Ez az utóbbi időben többször előfordult.

"Ismét bebizonyosodott, hogy átgondolatlanul történnek az intézkedések, és semmibe veszik az állampolgárokat" - fogalmazott Polics József, fideszes választókerületi elnök. "Mi a beérkező panaszok alapján el fogunk járni a Pannon Volánnál annak érdekében, hogy megtörténjen a menetrendek normális összehangolása, hogy az utasok biztonsággal elérjék a járatokat" - tette hozzá.

A Pannon Volán illetékese azt mondta, amennyiben az utasok, vagy akár az érintett önkormányzatok megkeresik őket panaszaikkal, megvizsgálják a menetrend átalakításának lehetőségét.

Kapcsolódó elemek