Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felháborító, ami az MTV Zrt. körül zajlik

Kiderült: már február óta nyomozás folyik az MTV Zrt. új székházának ügyében. A kérdés az, hogy a nyilvánosságot miért nem tájékoztatták erről az azóta eltelt 10 hónap alatt? Balsai István sajtótájékoztatója.


Dátum: 2009-12-28 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:14:58.512741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Felháborító, ami az MTV Zrt. körül zajlik (Balsai István)

Felmerül a kérdés: az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság miért nem tájékoztatta minderről a közvéleményt? Az eljárás több, mint 10 hónapja folyik, mégsem tudunk semmit arról, van-e gyanúsított és hol tart a nyomozás! - figyelmeztetett Balsai István. A Legfőbb Ügyészség már februárban döntött az eset kiemelt ügyként való kezeléséről, ennek ellenére semmi kézzel fogható eredményt nem tudnak felmutatni.

A hűtlen kezelésnek minősített esetéről, igen súlyos bűncselekményről beszélünk, ami a törvény szerint 5-10 év szabadságvesztéssel büntethető. Hogy lehetséges az, hogy egy ilyen jelentős ügyben a nyomozó hatóság nem ad ki információt, nem tájékoztatja a közvéleményt és nem jut eredményre az eljárás során? - nyomatékosította a politikus. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a nemszeretem ügyekben a rendőrség nem szívesen iparkodik befejezni a nyomozást, ez azonban mégiscsak túlzás! Elfogadhatatlan, hogy 10 hónap nyomozás után semmiről nem számol be a hatóság - tette egyértelművé Balsai István.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2990, 'source_type': 'media', 'source_id': 4207, 'target_type': 'article', 'target_id': 95474, 'relation_type': 'describes'}