Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor levele Schmitt Pálhoz


Dátum: 2009-12-29 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:15:05.341710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


dr. Schmitt Pál elnök úr részére

Magyar Olimpiai Bizottság

Budapest

Tisztelt Elnök Úr!

Bizonyára egyetértünk abban, hogy csak az az ország lehet erős, amely biztosítja valamennyi polgára számára az egészséges és sikeres élet lehetőségét. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a világ legerősebb országai egytől egyig a legsikeresebb sportnemzetek listájának éllovasai között találhatók.

A jelenlegi magyar kormány a sportot sújtó brutális megszorításaival a sikeres és egészséges élet lehetőségét veszi el a magyar emberektől, elsősorban a magyar fiataloktól. A sportellenes kormányzás következtében nemcsak kiváló sportolóink sikeres olimpiai felkészülése lehetetlenül el, hanem a megszorítások első számú vesztese az utánpótlás-nevelés, azaz a fiatalok sportja lesz. Ezzel pedig sok tíz- és százezer gyermek és fiatal sportolási lehetősége kerül veszélybe. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség készen áll arra, hogy - amennyiben a választóktól felhatalmazást kap - a sportellenes kormányzást sportbarát kormányzással váltja fel.

Mindezek alapján tisztelettel kérem Elnök urat, hogy biztosítsa számomra egy olyan konzultáció lehetőségét, amely során számba vehetjük egy leendő sportbarát kormány előtt álló legsürgetőbb feladatokat mind az olimpiai felkészülés, mind pedig az utánpótlás-nevelés fejlesztésének területén.

Budapest, 2009. december 28.

Tisztelettel:

Orbán Viktor

Kapcsolódó elemek