Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Struck gyors normalizálódást vár a német-amerikai viszonyokban

Peter Struck német védelmi miniszter a német-amerikai viszony gyors normalizálását várja az iraki háború körüli viszály után.


Dátum: 2003-05-05 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:07.659657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindamellett Struck vasárnap Washingtonba érkezve közölte: amerikai kollégájával, Donald Rumsfelddel való hétfői megbeszélésén nem szándékozik bűnbánatot mutatni a katonai beavatkozás elutasításáért, sem politikai "ajándékokat" felkínálni.

Struck vizitje Rumsfeldnél és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadónőnél az első személyes kontaktus a berlini és a washigtoni kormány között az iraki háború vége óta. Gerhard Schröder német kancellár és George Bush amerikai elnök novembertől fogva még telefonon sem érintkezett egymással.

- Visszatérünk a normális állapothoz, és ismét baráti kapcsolatokat ápolunk egymással - bizakodott Struck, rámutatva: az Irak ügyében felmerült konfliktuson túl, számos más kérdésben jó az együttműködés a két ország között. Az Egyesült Államok hálás azért, hogy németországi létesítményeit a Bundeswehr több ezer katonája oltalmazza - jegyezte meg a dpa szerint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek