Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A román nemzetbiztonsági tanács dönt a verespatakról

A nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó román Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) dönt majd a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházásról - jelentette ki Traian Basescu román államfő.


Dátum: 2009-12-30 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:15:18.416753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Románia első embere egy kedd eseti televíziós műsorban kérdésre válaszolva kifejtette: a verespataki beruházás a CSAT asztalára kerül, amely a szakértői vélemények alapján dönt. Határidőt azonban az államfő nem közölt.

Hangsúlyozta: nem ő személyesen fog határozni, hanem a nemzetbiztonsági tanács dönti el, mi lesz a beruházás sorsa. Ugyanakkor jelezte: a szakértői vélemények még nem készültek el.

A decemberben újraválasztott román államfő az elnökválasztási kampányban nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházásról. Közölte, hogy francia szakértők állásfoglalására vár, amely alapján meg lehet hozni majd a végső döntést.

Az új román kormány programjába beemelte, hogy "újraértékelik" a verespataki aranybánya-beruházást. Emil Boc miniszterelnök ezzel kapcsolatban újságírói kérdésére korábban kifejtette: minden olyan román és külföldi szakértői véleményt figyelembe vesznek, amelyet a törvény előír.

Verespatakon a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat tervezi megnyitni Európa legnagyobb külszíni aranybányáját 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermeléséért.

Kapcsolódó elemek