Kétszázezer adag étel ára a kampány költsége
A Fidesz szerint kétszázezer adag meleg ételt oszthattak volna szét a hajléktalanok között abból a pénzből, amit a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a "szegénység éve" program ügyében "saját maga fényezésére" költ - közölte a párt helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2009-12-30 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:15:21.463468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser-Palkovics András közleményében "pofátlanságnak" nevezte, hogy a kormány 47 millió forintot költ kormányzati kommunikációra, miközben a hajléktalanszállók telítettsége Korózs Lajos államtitkár szerint is sok helyen 100 százalék feletti és sorok kígyóznak az ingyen ételt osztó sátrak előtt.
A Fidesz úgy látja, ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a kormány semmibe veszi az embereket.