Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Terrorelhárítási együttműködést akar a spanyol EU-elnökség

Az EU-tagállamok terrorelhárító szerveinek szoros együttműködését szeretné kialakítani a január elsején hivatalba lépett spanyol uniós elnökség - olvasható hétvégi brüsszeli médiajelentésekben.


Dátum: 2010-01-03 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:15:43.597954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az El País című madridi lapra hivatkozó internetes hírportál-beszámolók szerint a spanyolok munkabizottságot kívánnak alakítani a terrorizmus elleni közdelem összehangolására, s nyolc uniós tagállam - Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Portugália - már jelezte, hogy kész megbízottakat küldeni egy ilyen bizottságba.

A munkacsoportot azzal a céllal hoznák létre, hogy közvetlen és gyors információcserét tegyen lehetővé a terroristákkal, illetve potenciális célpontjaikkal kapcsolatban. Ennek szükségességét a beszámolók szerint a karácsonyi terrorista merényletkísérlet tudatosította a hivatalba lépő spanyol EU-elnökségben. Egy nigériai fiatalember a testére erősített robbanóelegyet vitt fel egy Amszterdamból Detroitba tartó repülőgépre, de az anyag nem robbant fel, csupán lángra kapott, és a kísérletet sikerült elfojtani.

Egy spanyol belügyi tisztségviselő azzal indokolta a jobb együttműködés igényét, hogy nincs értelme mindenkinek egyszerre ugyanazt az internetet pásztáznia terrorveszély után kutakodva, sokkal hatékonyabb, ha megosztják egymással a munkát, majd kicserélik egymással az elért eredményeket.

Spanyolországban a 2004. március 11-i merényletek nyomán országos terrorelhárító központot hoztak létre, mert kiderült, hogy a 191 ember életét kioltó vonatrobbantás-sorozat előtt hatalmas hiányosságok voltak a rendőrség, a csendőrség és a titkosszolgálat közötti információáramlásban.

Kapcsolódó elemek