Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyértelmű volt a közoktatási törvény alkotmányellenessége

A Fidesz szerint egyértelmű volt a közoktatási törvényt módosító jogszabály alkotmányellenessége és érthetetlen, hogy a szocialisták miért szavazták meg azt. Erről az ellenzéki párt oktatási műhelyének vezetője beszélt hétfőn az MTI-nek annak kapcsán, hogy az államfő az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a törvény miatt.


Dátum: 2010-01-04 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:15:50.136027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sió László érthetetlennek nevezte, hogy a szocialisták miért szavazták meg a módosítást, hiszen nyilatkozataikból szerinte kiderült: tisztában voltak vele, hogy az az alaptörvénybe ütközik.

Ugyanakkor ezzel az érettségi és a felvételi szabályozása, az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele nem vész el - jegyezte meg. Hozzátette: a Fidesz erről szóló javaslatát házszabálytól való eltéréssel egyetlen nap alatt meg lehet tárgyalni és el lehet fogadni. Az indítvány lényegében megegyezik a szocialisták alapjavaslatával - jegyezte meg.

A fideszes szakpolitikus szerint most kiderülhet, valóban komolyan gondolták-e a kérdés rendezését, vagy csupán blöfföltek.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az államfő véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a közoktatási törvény módosításáról szóló jogszabályt.

A KEH közleményében utalt arra, hogy az Országgyűlés módosította a közoktatási törvényt, és az új rendelkezések egyike korlátozná a közoktatási intézményt fenntartók intézményvezető-kinevezési jogát, korlátozott vétójogot adva a nevelőtestületnek. Az új rendelkezések vonatkoznának az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekre is, amelyek esetében a képviselő-testület a hatályos önkormányzati törvény alapján önállóan dönt az intézmény vezetőinek kiválasztása során.

A közoktatási törvény módosítása ezt az önálló döntési jogot a nevelőtestületnek adott jogosítvánnyal nyilvánvalóan korlátozná - mutatott rá a hivatal, hozzátéve: az államfő álláspontja szerint az Ab gyakorlatából egyértelműen az következik, hogy ha egy alapvető önkormányzati hatáskört az önkormányzati törvény szabályoz, akkor annak korlátozása csak kétharmados többséggel elfogadott törvényben történhet. Ez a feltétel a közoktatási törvény módosítása esetén nem teljesült, ezért Sólyom László szerint a törvény alkotmányellenes.

Kapcsolódó elemek