Soron kívüli EU-csúcstalálkozó a gazdaságélénkítésről
Soron kívüli találkozót tartanak február 11-én az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői - jelentette be hétfőn Brüsszelben Herman Van Rompuy, az EU elnöke.
Dátum: 2010-01-04 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:15:55.102306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az állam- és kormányfői tanácsot (Európai Tanácsot) is felügyelő Van Rompuy első hivatalos munkanapján tette a bejelentést, amelyet mindazonáltal már a legutóbbi, decemberi csúcsértekezleten kilátásba helyezett. A rendkívüli találkozó célja a gazdasági fellendülés megindításának gyorsítása, a nemzetközi válság következményeinek további enyhítése.
Az uniós vezetők minden évben márciusban, júniusban, októberben és decemberben tartanak találkozót, az ezen kívüli összejövetelek soron kívülinek számítanak.