Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Görögország a Nyugat-Balkán EU-tagságát akarja 2014-ig

Görögország azt akarja, hogy a Nyugat-Balkán valamennyi állama az Európai Unió tagjává váljon 2014-ig - jelentette ki hétfőn Belgrádban Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök, egyben külügyminiszter.


Dátum: 2010-01-05 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:15:57.875627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a szerb nagykövetek értekezletének díszvendégeként hangsúlyozta, hogy országa Szerbia legmegbízhatóbb partnereként és őszinte barátjaként akar viselkedni az utóbbi EU-integrációjához vezető folyamatban.

A görög kormányfő elismerte, hogy a gazdasági világválság, az unió bővítésének befagyasztására vonatkozó döntés és a térség problémái lefékezték a Nyugat-Balkán EU-csatlakozását. A 2014-es határidőt azonban szerinte még így is tartani lehet.

Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezzen, komoly erőfeszítésekre és politikai elszántságra van szükség. A kihívásnak csak az emberi jogok, a demokrácia elveinek tiszteletben tartásával, a konfliktusok békés megoldásával, a szervezett bűnözés és az illegális migráció megfékezésével lehet eleget tenni - szögezte le Jeórjiosz Papandreu.

Kapcsolódó elemek