Asztmások és allergiások a kender ellen
Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége közleményben tudatja: a drogliberalizációért tartott tüntetésen felolvastak egy megtévesztő levelet. Ennek orvos írója - a liberalizációért tüntetők céljaival egyezően - állítólag azzal érvelt, hogy a marihuána sok betegség, így többek között az asztma kezelésében gyógyhatású szer lenne. A megtévesztő levél írójának többek közt azt a kérdést teszik fel: Voltak-e már nézeteltérései a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai bizottságával?
Dátum: 2003-05-05 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:26.825780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Május 6-a az Asztma Világnapja. Közismert, hogy a világ nagy részén minden egyes évben jóval több az asztmás, mint a megelőző évben. Az ebben az igen súlyos tüneteket is okozó betegségben szenvedők mindig olyan szerek bevezetésében reménykednek, amelyek nemcsak tüneteiket kezelésére lennének alkalmasak, hanem eredményesen gyógyítanák betegségüket is. Eddig folyton csalódniuk kellett.
Éppen ezért tűrhetetlen minden olyan valótlan, vagy félrevezető hír felelőtlen közreadása, amely hiú reményeket kelthet a betegekben.
Két nappal az Asztma Világnapja előtt vélhetően egy ilyen eset történt, ezért kérjük minden az ügyben felelősséget érző személy, szerv és szervezet állásfoglalását.
A marihuána fogyasztásának büntethetősége elleni demonstráción (Budapesten, a Vörösmarty téren, 2003. május 4-én) felolvastak egy levelet, amelyben a levél orvos írója - a liberalizációért tüntetők céljaival egyezően - állítólag azzal érvelt, hogy a marihuána sok betegség, így többek között az asztma kezelésében gyógyhatású szer lenne.
Felkérem a levél szerzőjét, nyilatkozzon arról, hogy álláspontját pontosan idézték-e, vagy meghamisították, valamint egyértelmű válaszát várom a következő kérdésekben:
1. Van-e érdemi köze a marihuána szabad forgalmazása engedélyezésének az említett betegségek ellenőrzött hatóanyag-mennyiségekkel, az egészségügy keretein belül történő szakszerű orvosi kezeléséhez?
2. A gyógyítás fontos tényezőjének tartja-e, hogy az egészségügyben használatos hatóanyagok adagolását a beteg orvosa állapítsa meg?
3. Érvelne-e más gyógyászati célú hatóanyagok ellenőrizetlen forgalmazása mellett is azon az alapon, az orvostudomány kimutatta már több betegségre szóló hatásukat?
4. A már kialakult megbetegedések gyógyításán kívül a széles körű betegségmegelőzést is az orvostudomány feladatának tartja-e?
5. A marihuána fogyasztásának büntethetősége elleni demonstráción felolvasott álláspontja hogyan viszonyul Ön szerint a bizonyítékokon alapuló orvoslásnak az ellenőrzött gyógykezelésre vonatkozó alapelveihez?
6. Voltak-e már nézeteltérései a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai bizottságával?
Várom a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának állásfoglalását is a fenti kérdésekben, valamint a levél tartalmával kapcsolatban, illetve arról, hogy fontosnak érzik-e a kérdéskörrel kapcsolatos részletesebb hivatalos álláspontjuk megfogalmazását és annak nyilvánosságra hozását?
Várom az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának, valamint a szakminiszternek az állásfoglalását ugyanebben a kérdésben, különös tekintettel az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja egészségmegőrzéssel kapcsolatos célkitűzéseire.
Várom, hogy az említettek a közszolgálati feladatú magyar médiában a népegészségügy javára szólóan mielőbb részletesen kifejtsék álláspontjukat.
Várom minden felelős szerv nyilatkozatát arról, hogy - amennyiben a demonstráción elhangzottak nem felelnek meg a tényeknek, sőt a marihuána elterjedtebb fogyasztása káros népegészségügyi következményekkel is járhatna - milyen lépéseket szándékoznak tenni hasonló esetek megelőzése érdekében.
Megfontolják-e a dohánytermékek reklámozása tilalmának okaihoz és a szeszes italok reklámkorlátozásának indokaihoz hasonló megfontolások alapján, hogy betiltsák minden népegészségügyi szempontból bizonyítottan káros és a hatályos jogszabályokban is tiltott termékek liberalizációjáért való demonstrációkat?
A tilalom bevezetéséhez szóba jöhető néhány egyéb szempont: közbotrányokozás, népegészségüggyel kapcsolatos közérdek súlyos megsértése, az egészségbiztosítás szűkös pénzügyi kereteinek a rászoruló betegek kárára történő veszélyeztetése stb.
A drogliberalizáció hívei érveik között az európai joggyakorlatra, az egyéni szabadságjogokra, a demokráciára is hivatkoztak, a rendezvény fővédnöke Jancsó Miklós azt mondta: "azért vagyok itt, hogy a szabadság és az önállóság érvényesüljön. Éljetek a jövőnek, éljetek a szabadságnak!" Juhász Péter, a marihuána szabad használatáért demonstrációt rendező civil szervezet alapítója az ellentüntetőket szélsőséges csoportoknak minősítette.
A népképviselet lényege alapján felelős pártpolitikai állásfoglalásokat várunk arról, ezt jelenti-e az európai jövő, a szabadság, az önállóság, a demokrácia, illetve szélsőségesnek minősül-e a jövőben az, akit felháborít a közérdeket sértő egyéni vágyak szabad kielégítéséért folytatott közterületi demonstráció.
Budapest, 2003. május 5.
Pós Péter elnök
Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ)
OS - fidesz.hu