A kormány képtelen az ország irányítására
Áremelés áremelést követ - szögezte le sajtótájékoztatóján Fónagy János a január elsejei árnövekedésekre utalva.
Dátum: 2010-01-05 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:04.461290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János rámutatott arra is az elmúlt néhány napban három alkalommal is emelték a benzin árát. Mint folytatta, az üzemanyagok árába is beépített jövedéki adó változása a benzin esetében 14 forintos áremelkedést jelentett literenként, a gázolaj pedig 9 forinttal kerül többe. Az Orbán-kormány közlekedési minisztere hozzátette: a kormánynak lett volna alkalma az uniótól mentességet kérni a jövedéki adó emelésekor, ám mégsem tették. Mint fogalmazott, ez a nemtörődömség is bizonyítja a kabinet alkalmatlanságát az ország vezetésére.
Ha az üzemanyag ára emelkedik, akkor minden szolgáltatás és áru ára is emelkedni fog ennek következtében - jegyezte meg a fideszes honatya, kiemelve: ez pedig kevesebb fogyasztással jár, ami a gazdaság stagnálását idézi elő. Ami a Gyurcsány-Bajnai-kormány fő jellemzője volt korábban, az itt is érvényesül, az emberek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, azonban a kormány semmit sem tesz értük - zárta gondolatait az országgyűlési képviselő.