Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

6 heti bérnövekedés: szinte az egészet elviszik az adók


Dátum: 2010-01-05 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:05.441933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányszóvivő a napokban jelentette be, hogy egy átlagkereső magyar, aki 200 ezer forintot visz haza, éves szinten hatheti bérrel többet kap majd idén. Ez nettóban 15 705 forintot jelent.

(...)

A KSH honlapján található adatsorral végeztünk egy kis számolást. A számításoknál használt adatok megközelítő jellegűek, és nem számoltunk az általános inflációs romlással.

(...)

Mindent összevetve, az átlag, bruttó 192 ezer forintot kereső dolgozónak 2010-ben nagyjából 9941 forinttal nőnek a kiadásai az áfa-emelések következtében, míg ugyanezen dolgozó az adócsökkentés miatt 11 862 forinttal kap több fizetést havonta. Nagyjából tehát két ezer forint marad a dolgozó zsebében a 11 ezerből.

Kapcsolódó elemek