Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lenne pénz szerződésre, ha nem talicskával tolnák ki a pénzt

Ha nem tolták volna ki talicskával a BKV-tól a pénzt különböző tanácsadói szerződések és végkielégítések címén az utóbbi három évben, akkor megvolna a kollektív szerződés változatlan formában történő fenntartására hiányzó 2,9 milliárd forint - írta Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesnek címzett nyílt levelében szerdán.


Dátum: 2010-01-06 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:12.403739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyílt levélben - amelyet Tarlós István mellett aláírt Németh Szilárd képviselő és Csomós Miklós frakcióigazgató - felszólítják a város vezetését, hogy azonnal tegyenek lépéseket "a felelőtlenül kiszórt pénzek visszaszerzésére".

Azt írták: meglepetéssel értesültek róla, hogy Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) szerint a városvezetés várja a Fidesz-KDNP javaslatát a BKV-nál kialakult helyzet megoldására. Ikvai-Szabó Imre kedden közleményben tudatta az MTI-vel, Budapest vezetése várja a Fidesz-frakció javaslatát arra, hogy a szakszervezetek által követelt többletkiadások fedezetét járatcsökkentéssel vagy további tarifaemeléssel biztosítsák-e.

Az ellenzéki politikusok megjegyezték: a városvezetők "soha semmiben nem voltak kíváncsiak az ellenzék álláspontjára, javaslatait pedig általában mosolyogva seperték le az asztalról, élve minimális közgyűlési többségükkel".

Nyílt levelükben úgy fogalmaztak: "Önök 2,9 milliárd forint előteremtésének nehézségei miatt sopánkodnak a BKV-nál. Tudja, talán nem kellett volna az MSZP-SZDSZ-regnálás legutóbbi három éve és az MSZP közvetlen irányítása alatt ennél nagyobb összeget +tanácsadói szerződések+ és végkielégítések címén talicskával kitolni a BKV-tól. Akkor máris megvolna a 2,9 milliárd forint fedezete".

Emlékeztettek arra, alig több mint két hete jelentette be néhány tucatszor Horváth Csaba MSZP-s képviselő, hogy "rendet tett" a BKV-nál.

Kapcsolódó elemek