Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli bizottsági ülést kezdeményez a Fidesz

A Fidesz képviselői a honvédelmi és rendészeti bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a benzintender ügyében - jelentette be Kontrát Károly sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2010-01-06 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:12.784766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rendkívüli bizottsági ülést kezdeményez a Fidesz (Kontrát Károly)

Úgy tűnik, hogy az eddig OMV-s vagy kormányzati benzinbotrány kezd MSZP-s benzinbotránnyá alakulni, hiszen ha visszatekintünk az elmúlt egy hét történéseire, akkor azt látjuk, hogy a kormány saját hatáskörében tudatosan módosította az állami szervek benzinbeszerzési tenderét. Nevezetesen úgy, hogy a pályázók benzinkúthálózatának elterjedtségét a korábbi 50 százalékos kiírásról 15 százalékra módosította, ezzel a külföldi olajtársaságot tudatosan kedvezőbb helyzetbe hozta, és kivette ezt a lehetőséget a Mol kezéből - fejtette ki tájékoztatóján Kontrát Károly.

A kormánynak ezzel a döntésével rosszul jártak a magyar adófizetők, jól járt viszont az osztrák állam, és úgy tűnik, hogy jól jár az MSZP is - emelte ki a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes tagja, aki emlékezetett arra, tegnap kiderült, hogy egy MSZP-s országgyűlési képviselő cége OMV-benzinkutakat üzemeltet. Ráadásul ez az országgyűlési képviselő a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja - fűzte hozzá.

Kontrát Károly leszögezte: ez a döntés tipikusan mutatja a Gyurcsány-korszak lényegét, nevezetesen, hogy a kormányt csak a közpénz lenyúlásának a lehetősége érdekli, még azon az áron is, hogy az emberek biztonsága veszélybe kerül. Ennek kapcsán emlékeztetett arra: az elmúlt hét végén robbant ki a botrány amiatt, hogy a rendészeti szerveket, a rendőrséget OMV-kártyákkal látták el. Hozzátette: időközben egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a tekintetben, hogy ezeket a kártyákat visszavonták, hogy a Molhoz került a rendőrség. A legfrissebb hírek szerint még mindig vannak OMV-kártyák a rendőrségnél, még mindig van bizonytalanság - jegyezte meg.

Ezekre a körülményekre tekintettel döntöttek úgy a Fidesz képviselői, hogy kezdeményezik a honvédelmi és rendészeti bizottság rendkívüli ülésének összehívását, melyre péntek délelőtt kerül sor, és kezdeményezik a bizottság ülésén Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter meghallgatását - fejtette ki a fideszes képviselő.

Fontos az, hogy kiderüljön, milyen feltételekkel, miért ilyen feltételekkel írták ki ezt a pályázatot, milyen elbírálási szempontok szerepeltek, hogy került sor erre a döntésre, hogy került sor arra, hogy külföldi érdekeltség kezére játszották át ezt a körülbelül 16-17 milliárdos tendert - sorolta kérdéseiket Kontrát Károly.

Kontrát Károly kérdésre válaszolva közölte, reményeik szerint a bizottsági ülésen nyilatkozni fog a kérdésről az érintett MSZP-s képviselő is.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1792, 'source_type': 'media', 'source_id': 4228, 'target_type': 'article', 'target_id': 95569, 'relation_type': 'describes'}