Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nyílt levele Ikvai Szabó Imre főpolgármester-helyettesnek


Dátum: 2010-01-06 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:13.140585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Főpolgármester-helyettes Úr!

Némi meglepetéssel értesültünk róla, hogy Ön szerint a városvezetés a Fidesz-KDNP javaslatát várja a BKV katasztrófahelyzetének megoldására. Az elmúlt bő 3 év alapján ez elég szokatlan, hiszen soha semmiben nem voltak kíváncsiak az ellenzék álláspontjára, javaslatait pedig általában mosolyogva seperték le az asztalról, élve minimális közgyűlési többségükkel.

Ám ha most, midőn a bajokat már nem képesek elhárítani, váratlanul minket tisztelnek meg azzal, hogy - fittyet hányva a vezetői felelősségre - hozzánk fordulnak, legalább egy tanácsunk azonnal van az Önök számára. Elsősorban tanulságul szolgálhat. Önök 2,9 milliárd forint előteremtésének nehézségei miatt sopánkodnak a BKV-nál. Tudja, talán nem kellett volna az MSZP-SZDSZ regnálás legutóbbi három éve és az MSZP közvetlen irányítása alatt ennél nagyobb összeget "tanácsadói szerződések" és végkielégítések címén talicskával kitolni a BKV-tól. Akkor máris megvolna a 2,9 milliárd forint fedezete. Felszólítjuk, hogy máris tegyenek lépéseket a felelőtlenül kiszórt pénzek visszaszerzésére! Egyébként pedig külön meglepetésünknek kell hangot adnunk, hiszen alig több mint két hete jelentette be néhány tucatszor Horváth Csaba MSZP-s képviselő, hogy "rendet tett" a BKV-nál.

Tisztelettel:

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke

Csomós Miklós frakcióigazgató

Németh Szilárd képviselő

Kapcsolódó elemek