Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky és Horváth Csaba felelős a budapesti káoszért

A Budapest utcáin tapasztalható fejetlenségnek Demszky Gábor főpolgármester és Horváth Csaba MSZP-s kormánybiztos az első számú felelőse - jelentette ki Wintermantel Zsolt a fővárosi közlekedésben eluralkodó káosz kapcsán. Rövidhír!


Dátum: 2010-01-06 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:15.276180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Demszky és Horváth Csaba felelős a budapesti káoszért (Wintermantel Zsolt)

"Amikor szalagot kell átvágni vagy a BKV-ügyfélszolgálaton játszósarkot átadni, akkor tündökölnek a vakufényben, de amikor valóban a munkájukat kellene végezniük, elbujdokolnak" - fogalmazott Wintermantel, azt üzenve az említett politikusoknak, hogy miután "vége van a karácsonynak és a szilveszteri bulinak, kezdjenek el dolgozni".

"Jól látjuk, hogy az MSZP-s kormánybiztos hogyan tett rendet a BKV-nál" - hangsúlyozta Wintermantel, aki szerint Horváth Csaba sikersztorinak igyekszik beállítani, hogy az utasok azért fagyoskodnak a megállókban, mert buszok százai képtelenek elindulni reggelente meghibásodás miatt.

Amiatt, hogy a buszoknak 10-25 százaléka nem tud forgalomba állni "szinte válsághelyzet" állt elő, pedig a buszkimaradások mennyisége jelenleg nem éri el a BKV összteljesítményének az öt százalékát - hangsúlyozta.

Mint mondta, most látni igazán, hogy a két évvel ezelőtt tervezett 8-10 százalékos járatcsökkentés mekkora káoszt okozott volna.

Ezt akkor szerencsére sikerült megakadályozni, a BKV buszainak állapota miatt azonban jelenleg "spontán járatritkítás" alakult ki - jegyezte meg.

Az elmúlt időszak közpénzemésztő BKV-s botrányaira utalva a képviselő azt mondta: a busztenderre, tanácsadói szerződésekre, luxusmetrótanulmányra, végkielégítésekre fordított pénz bőven több annál a 2-2,5 milliárd forintnál, amivel a szakértők szerint üzembiztossá tehető a közlekedési vállalat járműparkja.

Wintermantel Zsolt álságosnak nevezte Demszky Gábor, Hagyó Miklós és Horváth Csaba triójának azt az igyekezetét, hogy az ellenzéktől tudják meg, mit kellene tenni.

Az lett volna "a helyes és a korrekt" - mondta -, hogy akkor, amikor a Fidesz a fővárosi közgyűlés feloszlatását kezdeményezte, belátva tehetetlenségüket és alkalmatlanságukat, a feloszlatás mellett szavaznak.

Mostanra már új városvezetés lehetne Budapesten, amelynek lenne erkölcsi alapja és szakmai tudása arra, hogy a mostani helyzetet rendezze - szögezte le Wintermantel Zsolt.

Wintermantel kérdései a BKV korrupciós ügyeiről

Horváth Csaba: a BKV az MSZP sikersztorija

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1736, 'source_type': 'media', 'source_id': 4229, 'target_type': 'article', 'target_id': 95575, 'relation_type': 'describes'}