Bemutatták a BAZ megyei képviselőjelölteket
Szerdán délelőtt a Miskolc belvárosában található Impresszó étteremben Ódor Ferenc a Megyei Közgyűlés elnöke, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség BAZ megyei Területi Választmányának elnöke bemutatta a sajtó megjelent munkatársainak a FIDESZ-KDNP Miskolc négy kerületében kinevezett országgyűlési képviselőjelöltjét. Ezután a négy képviselőjelölt, Csöbör Katalin, Zsiga Marcell, Nagy Kálmán és Sebestyén László röviden bemutatkoztak.
Dátum: 2010-01-06 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:15.655045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csöbör Katalin, a megyei 1-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, hogy Alsózsolcán lakik, férjezett, két gyermek édesanyja. Textilipari vállalkozást vezetett tíz éven keresztül, mellette megalapította a Fidesz Alsózsolcai Szervezetét. 2002-től Alsózsolcán önkormányzati képviselő. 2007 óta a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es választókerületének elnöke. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán kulturális antropológia szakot végez.
Zsiga Marcell a 2-es választókerület jelöltje 30 éves, jogász, Miskolc város önkormányzati képviselője, a Fidelitas országos alelnöke.
A 3-as számú választókerületben Nagy Kálmán - jelenleg is országgyűlési képviselő - osztályvezető főorvos méretteti meg magát, aki életrajzáról szóló könyvet adott át az újságíróknak.
Végül Sebestyén László a 4-es választókerület képviselőjelöltje, aki önkormányzati képviselő Miskolcon.