Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújul Salgótarján belvárosa

Megújul Salgótarján 1960-as években kialakított belvárosa - közölte a város polgármestere.


Dátum: 2010-01-07 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:19.953818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felszíni parkolóhelyeket, parkolóházat, ifjúsági kulturális komplexumot és a közterületek burkolatcseréjét tartalmazó beruházáshoz 1,2 milliárd forintos állami támogatást kap a város - mondta el Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz). Ezt a pénzt 381 millió forintos saját forrással és 619 millió forint külső tőke bevonásával egészítik ki.

A felmérések szerint Salgótarján belvárosából 1630 parkolóhely hiányzik. A mostani beruházásban 160 férőhelyes parkolóházat és 261 új felszíni parkolót alakítanak ki.

A parkolóházat a Parkhaus Magyarország Kft. bevonásával építik meg, a társaság ehhez 619 millió forintot biztosít. A létesítmény tanulmánytervét Finta József építész készítette, aki az 1960-as években részt vett a Hild-díjas belváros arculatának kialakításában.

Az Apolló Mozi épületében komplex ifjúsági központot alakítanak ki. Helyet kap majd benne zenekari próbaterem, artmozi, ifjúsági tanácsadó iroda, drámapedagógiai műhely és szórakozóhely is. A terveket az intézmény korábbi megálmodója, Magyar Géza készítette.

Salgótarján polgármestere elmondta: a támogatási szerződés megkötése, a közbeszerzés kiírása, majd annak sikeres lezárása után indíthatják a beruházást.

Kapcsolódó elemek