Több MSZP-s képviselő is jól jár az OMV-benzintenderrel?
Több sajtóorgánum szerint újabb MSZP-s képviselőről derült ki, hogy anyagilag is érintett a botrányba fulladt kormányzati OMV-benzintenderben. Laboda Gábor után a soproni Kránitz László MSZP-s országgyűlési képviselőről is azt írják, hogy OMV-kút üzemeltetésében érdekelt - hívja fel a figyelmet közleményében Kontrát Károly.
Dátum: 2010-01-07 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:22.977351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vagyonnyilatkozatában szereplő, olajtermékek forgalmazásával is foglalkozó, 50 százalékos tulajdonában álló cég székhelye ugyanis megegyezik a soproni OMV-kút címével. Azt már tudjuk, hogy az MSZP-kormány a benzintender kiírásakor szándékosan az OMV-nek, ezáltal az osztrák államnak kedvezett. Most már az is bizonyosnak látszik, hogy magát az MSZP-t is segíteni akarja a kormány, hiszen minden egyes állami autó megtankolása MSZP-s politikusok magánvagyonát gyarapítja - szögezi le a fideszes politikus.
A Fidesz felszólítja Kránitz László MSZP-s képviselőt: tájékoztassa a közvéleményt arról, valóban érdekelt-e a soproni OMV-benzinkút üzemeltetésében, így közvetlenül is haszonélvezője-e a magyar adófizetők számára rendkívül káros benzintendernek?
Válaszát szeretnénk megtudni még az Országgyűlés rendészeti bizottságának pénteki, az üggyel foglalkozó rendkívüli ülése előtt - írja Kontrát Károly, fideszes országgyűlési képviselő.