Minden eladó, még az árva gyerekek otthona is!
Miskolc szocialista városvezetői úgy adják el a gyerekotthont, hogy még nem tudják, hová fogják költöztetni az ott lakó 172 gyermeket - tájékoztatott Nagy Kálmán Soltész Miklóssal közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2010-01-07 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:35.204694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2010-es költségvetéssel a szocialisták folyamatos megszorításokat hajtottak végre a szociális területeken. Ezek a megszorítások érintették a legrászorultabbakat, a gyermekotthonban élő gyerekeket is - szögezte le Soltész Miklós. Jelenleg 9300-an élnek gyermekotthonokban - mondta a KDNP-s képviselő -, és a tavalyi normatívához képest tíz százalékkal kevesebbet fognak kapni idén.
Szintén nagyon átgondolatlan a kormányzat azon döntése - szögezte le Soltész Miklós -, mellyel 24 évről 21 évre viszik le az utógondozásra jogosultak korhatárát, hiszen így sokkal hamarabb kell elkezdeniük ezeknek a gyermekeknek az önálló életüket.
A politikus kitért még egy rossz döntésre: a családi pótlékot eddig a gyerekek az otthont elhagyva egy összegben kapták meg, mely például komoly segítséget jelentett számukra lakásvásárláskor. Ezután a gyermekeket gondozó intézmény rendelkezhet a fiatalokat megillető családi pótlék felével, s arra költheti el, amire csak akarja - húzta alá a képviselő, megjegyezve: ezáltal a gyermekek csak fele akkora összeget fognak kapni, mint korábban.
Soltész Miklós kijelentette: a Fidesz-KDNP elutasítja a szocialisták azon törekvését, hogy csak a megszorításokat kell figyelembe venni, s nem fontos szem előtt tartani az emberek és a gyermekek érdekeit.
Miskolctapolca és a Miskolci Egyetem között helyezkedik el a 172 férőhelyes Miskolci Gyermekváros. A gyermekotthonhoz egy 3,5 hektáros park és sportpálya-együttes is tartozik - vette át a szót Nagy Kálmán. A miskolci önkormányzat ezt a területet el akarja adni, s a gyermekeket négyfelé osztva kívánja elhelyezni, úgy, hogy lennének olyanok is, akik a város legszegényebb részére kerülnének - tájékoztatott a KDNP országgyűlési képviselője.
Nagy Andor beszámolt arról is, hogy: egy lichtensteini cég a vevő, aki 365 millió forint + 0 forint áfáért jutna a területhez, miközben a gyermekeket még nincs hová költöztetni, ugyanis az ehhez szükséges pályázatokat még ki sem írták. A pályázatot várhatóan valamikor 2010 első negyedévében fogják kiírni, holott a költözést 2010. június végéig be kell fejezni, hiszen a jelenlegi gyerekotthon területét 2010 júniusáig át kellene adni a beruházónak.