Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A rendőrség nevezze meg a BKV-botrányok politikai felelőseit

Arra kéri a Fidesz a rendőrséget, hogy nevezze meg a politikai megrendelőit és találja meg a politikai felelőseit a BKV-val összefüggő botrányos ügyeknek.


Dátum: 2010-01-07 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:37.573274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wintermantel Zsolt, az ellenzéki párt fővárosi képviselője ezt arra reagálva mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a rendőrség őrizetbe vette Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját. A politikus azt kérte a rendőrségtől: derítsék ki, ki adott megbízást például luxusmetró-tanulmány készítésére, vagy milliárdos tanácsadói megbízások megkötésére.

Hozzátette azt is, jól látható, hogyan tette rendbe Horváth Csaba (MSZP) kormánybiztos a BKV-t: "hetente vesznek őrizetbe" egy-egy volt BKV-dolgozót. Wintermantel Zsolt kiemelte, a kormány és az MSZP még egyetlenegy fillért sem tudott visszaszerezni a jogtalanul kifizetett vagy szabálytalanul felvett végkielégítésekből, illetve tanácsadói szerződésekre, tanulmányokra kifizetett összegekből.

Kapcsolódó elemek