Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kuncze a kriminalizálás ellen: kendertojást gyerekeknek?

A drogfogyasztás liberalizációja ellen bizonyos fórumokon állást foglaló kormánypártok őszintétlensége is közrejátszott abban, hogy a tegnapi marihuána-rendezvényen az indulatok mindkét oldalon felcsaptak - jelentette ki Pokorni Zoltán a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. Kuncze Gábor SZDSZ-es pártelnök a drogpárti demonstrációt védelmébe véve az ellentüntetőkkel kapcsolatban óbégatásról beszélt.


Dátum: 2003-05-05 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:32.768480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán napirend előtti felszólalásában a tegnap délutáni rendezvényen felcsapó indulatok okait firtatta. Megjegyezte: nem helyes, ha az egyik oldal akasztófát lóbál, de mint mondta, nem helyes az sem, ha a másik oldal fasisztát kiált. A frakcióvezető-helyettes közölte: mindkét felet a fiatalok jövője iránti aggodalom vezette. - A kendermagosok úgy vélik, hogy a szigorú szabályozás börtönbe juttatja az ifjúságot, míg az ellentüntetők arra kívánták a figyelmet felhívni, hogy a kábítószer a gyermekek jövőjét teszi tönkre - mondta.

Pokorni Zoltán ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az indulatok elszabadulásában a kormány őszintétlensége is közrejátszott.

A politikus ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett: a tüntetésen kormánypárti képviselő és államtitkár is részt vett. Utalt arra is, hogy egy kormánytag korábban még követendőnek nevezte a nálunk liberálisabb országok gyakorlatát.

- Partnerek vagyunk a vita kellő komolyságú feloldásában - fogalmazta meg, hozzátéve, hogy nem ártana, ha az ügyről a miniszterelnök is kinyilvánítaná véleményét.

Bárándy Péter igazságügy-miniszter felszólalásában nemzetközi egyezményekre hivatkozva úgy vélte: a lightdrogok liberalizációja nem kerülhet szóba. A demonstrációval kapcsolatban a véleménynyilvánítási szabadságot emlegette, amivel nem kell feltétlenül egyetértenie a kormánynak.

Kuncze Gábor szerint a marihuánapárti rendezvénnyel kapcsolatban a következő kérdést kell feltenni: vajon elmondhatja-e véleményét szabadon ma Magyarországon mindenki? Kuncze szerint nem szabad kriminalizálni a lightdrogokat fogyasztókat, és nem szabad őket életre szólóan megpecsételni. Az ellentüntetők demonstrációjára utalva kijelentette: nem az óbégatás ideje van. - A jobboldal egyre inkább abba az irányba tereli az eseményeket, hogy semmiről ne lehessen véleményt mondani - mondta.

Lamperth Mónika belügyminiszter Kuncze felvetésével egyetértve arról beszélt, hogy ma Magyarországon vannak olyanok, akik úgy gondolják, megakadályozhatják a szólásszabadság érvényesülését.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek