Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deme Podolák Györggyel találkozott a gyilkosság előtt?


Dátum: 2010-01-08 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:48.970858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2009. január 7-én este egy csepeli iskolában brutális kegyetlenséggel lőttek agyon két embert. Az egyik áldozat Takács József, a helyi önkormányzat MSZP-s képviselője, a másik Papp László, egy fiatal tanárember volt.

Két gyilkossággal a pár nappal korábban elbocsátott biztonsági őrt (Kun Tamást) és az ugyancsak kirúgott igazgatót (Deme Gábort) gyanúsítják.

(...)

"Podolák György ekkor mondta el a pártvezetők és képviselők előtt, hogy az előző nap, nem sokkal a gyilkosság előtt ő is találkozott Demével. Podolák szerint tőle öt óra körül - mindössze egy órával az iskolai találkozó és másfél órával a gyilkosság előtt - ment el a Deme Gábor. Bár akkor nem volt szó róla ilyen nagy nyilvánosság előtt, de úgy tudom, hogy január 7-én, azaz a gyilkosság napján Takács József Orosz Ferenc alpolgármesternél kezdte a reggelt. Azt nem tudom, hogy azon a megbeszélésen ott volt-e Tóth Mihály, de ő is ismerte már az ügyet. Takács ezután átment a rendőrkapitányságra, majd Podolák Györgyhöz ment. Tehát a gyilkosság napján Takács József és Deme Gábor is személyesen beszélt a Gyurival. Azt, hogy az iskolai sikkasztásról volt szó, ki se kellett mondani, de a részleteket természetesen én sem tudom, nem kötötték az orrunkra" - mondta el a forrásunk.

Podolák után Gulyás Gábor is felszólalt. Ő elmondta, hogy este hat óra körül, az utca túloldaláról látta meg az iskolához közelítő Deme Gábort és Kun Tamást. Át is kiáltott hozzájuk: helló fiúk, hová? Mire azok csak az iskola felé intettek, majd bementek a kapun.

Kapcsolódó elemek